Főoldal Áttekintés Események és konferenciák FOOD konferencia: “Balanced Nutrition at Work”

FOOD konferencia: “Balanced Nutrition at Work”

2011. május 31.
FOOD konferencia: A 30 partner ezen a napon Brüsszelben, az Európai Parlamentben gyűlt össze, hogy bemutassák a FOOD programot.

A FOOD (Fighting Obesity through Offer and Demand) konferencia az Európai Unió magyar elnökségének fővédnöksége alatt került megrendezésre a brüsszeli Európai Parlamentben, több mint 160 résztvevővel.

A konferencia célja az volt, hogy bemutassa a FOOD (Fighting Obesity through Offer and Demand) kísérleti projekt főbb eredményeit, amely két éven keresztül zajlott, és a többi tagállamban történő kiterjesztés új szakaszának kezdetét jelentette.

Európai és nemzeti szakértők gyűltek össze a 30 köz- és magánszférát képviselő partner mellett, hogy megosszák egymással tapasztalataikat és megvitassák a program következő szakaszait.

A délelőtti plenáris ülés keretében 10 és 13 óra között több mint 160 résztvevő gyűlt össze 2 kerekasztalbeszélgetés keretében, ahol a FOOD partnereknek köszönhetően lehetővé vált a nemzeti stratégiák megvitatása; a WHO, az Európai Bizottság és az Európai Parlament képviselőinek közreműködése pedig európai és nemzetközi szintre terjesztette ki az eszmecserét.

  • Az első kerekasztal témája a kiegyensúlyozott munkahelyi étkezés fontossága volt, amit Christopher Wanjek, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet által kiadott Food at Work szerzője moderált.
  • A második kerekasztal a FOOD (Fighting Obesity through Offer and Demand) projekt eredményeit mutatta be: a köz- és a magánszféra sikeres együttműködéséről szóló bemutatót Martin Caraher professzor moderálta a City University of London színeiben.

A plenáris konferencia végén az EuroToques és Jiří Král séf kóstolót kínált a 6 FOOD ország nemzeti különlegességeiből.

Délután 14:30 és 16:30 között a mintegy 80 főt fogadó workshop több időt engedtek az ajánlások és kommunikációs stratégiák tartalmának országonkénti ismertetésére. Lehetőség nyílt arra is, hogy bemutassuk a hetedik országot, Szlovákiát, amely tavaly februárban csatlakozott a projekthez.

  • Az első workshop a FOOD programot fejleszteni kívánó cégeknek szólt.
  • A második workshop célja a program ismertetése volt táplálkozási szakértőkkel folytatott megbeszéléseken keresztül.

A konferencia magas szintű előadókat sorakoztatott fel, köztük:

  • Antonio Tajani, az Európai Bizottság alelnöke
  • Despina Spanou, DG SANCO, az étrenddel, testmozgással és egészséggel foglalkozó uniós platform elnökasszonya
  • Baranyai Gábor, Magyarország európai ügyekért felelős miniszterhelyettese
  • Elisabetta Gardini és Mario Mauro európai parlamenti képviselők
  • Jacques Stern, Edenred elnök-vezérigazgató
  • Caroline Bollars, Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európai Regionális Irodája
  • Ambroise Martin professzor, Claude Bernard Orvostudományi Kar
  • Olivier Christiaens, Szövetségi Közegészségügyi, Élelmiszerlánc-biztonsági és Környezetvédelmi Szolgálat, Belgium
  • Juan Ballesteros, Spanyol Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozási Ügynökség (AESAN)
  • Martin Caraher professzor, City University of London
  • Agneta Yngve professzor, Karolinska Institutet

Az előadók megvitatták a program eredményeit, valamint eszmecserét folytattak a köz- és magánszféra sikeres partnerségéről. Martin Caraher, a konferencia moderátora felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy a kiegyensúlyozott étrend hosszú távú megváltoztatása 15-20 évet is igénybe vehet, ugyanakkor a FOOD projekt azt bizonyítja, hogy rövid távon is lehet eredményeket elérni.

Az előadók közötti eszmecsere biztató megállapításokhoz vezetett, amint azt Spanou asszony következtetése is bizonyítja: „A jó gyakorlatokat igyekszünk földrajzilag kiterjeszteni. Különösen érdekes megfigyelni a hat tagország projektjeit. (…) A FOOD projekt lehetőségeket kínálhat a tagországoknak.”

Noha a kísérleti projekt már befejeződött, a FOOD projekt partnerei még legalább három éven keresztül folytathatják akkor is folytathatják tevékenységeiket. „A projekt immár programmá szélesül: nyitott új partnerek és tagállamok előtt” – magyarázta Nolwenn Bertrand, az Edenred projektkoordinátora. „Folytathatjuk a program fejlesztését, és nyitottak vagyunk a különböző profilú partnerekkel való együttműködésre.”

A FOOD konzorcium céljai között szerepelnek nevezetesen a következők:

  • Az eredmények terjesztése és kommunikációs intézkedések bevezetése a hat kísérleti országban;
  • A FOOD program bevezetése új országokban;
  • A legjobb gyakorlatok megosztása a konzorciumon belül;
  • A kezdeményezések, kötelezettségvállalások és eszközök célcsoportonkénti éves értékelésének biztosítása.

A kidolgozott módszertan, valamint a rögzített eredmények célja, hogy új partnereket vonjunk be más országokból. Az Edenred továbbra is koordinálja a programot, és aktívan ösztönzi az új partnereket, hogy csatlakozzanak a konzorciumhoz.

- A FOOD videó megtekintése

- A konferencia összefoglalójának letöltése


onglet documents